A történet egy közel 400 éves haranggal kezdődött, amely a református egyház tulajdonában állt, és amely a tusnádfürdői imaház területén kellett elhelyezésre kerüljön.

A telek adottságai – a jelentős szintkülönbség és a magas növényzet – a tervezési folyamat során egyaránt kihívást és lehetőséget jelentettek, hiszen alapvető szempont volt, hogy a visszafogott megjelenésű imaházat ne egy túlzottan magas, hivalkodó harangláb határozza meg, hanem egy olyan szerkezet, amely szerényen illeszkedik környezetéhez, ugyanakkor az utcáról is érzékelhetővé válik.

Így kapott végül a harang védelmet az öt fenyőfa "karjaiban". A harangláb nem csupán funkcionális értelemben ad helyet a harangnak, hanem szimbolikus védelmet is biztosít számára, megjelenítve a kisebb, tusnádfürdői közösséget. Másodlagos jelentésrétegében az öt fenyőfa a református egyházat szimbolizálja, amely közel négyszáz éven keresztül őrizte és védelmezte a harangot.